Rólunk
László Virág vagyok, fuvolaművész és fuvolatanár, a Zengedező Óvoda alapító tagja, képzett, hivatalos Ringató foglalkozásvezető, a Te hangodat ismerem program önkéntese.
Kisgyermekes anyukaként otthon is megtapasztalhattam, hogyan lehet a zene, a közös éneklés, az énekes játékok, mondókák segítségével könnyebbé varázsolni a gyermeknevelés sokszor fárasztó, nehéz perceit, miközben gyermekem zenei hallása, ritmusérzéke, mozgáskoordinációja, finommotorikája, koncentrációja, memóriája, szociális képessége is fejlődik.
Zeneovinkban nemcsak a gyermekek fejlesztése a cél. Utat mutatunk a szülők számára, hogyan tudják izgalmasan, játékosan a gyermekekkel együtt töltött időt minőségi idővé varázsolni.
Annál teljesebb az ember, minél hiánytalanabbul szétosztja magát szüntelenül.
Nagy dolog azt érezni, hogy át tudsz adni valamit valakiknek. Ancsel Éva idézete nem pedagógusoknak íródott, hiszen ez mindenki számára megszívlelendő igazság. Mégis azokra az emberekre, akikre hivatásuk által, más emberek vannak rábízva, duplán is érvényes. Így választottam ezt a gondolatot zenetanári munkám jelmondatának.
Szabó-Beck Angéla vagyok, 2013-ban szereztem fuvolatanári diplomát, de már előtte is volt szerencsém tanítani. Úgy érzem, hivatásom a tanítás. Az egyetemi éveim alatt alaposabban kezdtem foglalkozni a kisebb és egészen kicsi korosztállyal, az ő zenei nevelésükkel. 2013 óta tartok Zeneóvodai foglalkozásokat különböző nevelési intézményekben és művelődési központokban. 2014 októbere óta vagyok Ringató foglalkozásvezető, amely hozzájárult, hogy az óvodáskorú gyermekek zenei fejlesztését is színvonalasan, módszertanilag megalapozottan, és értékes zenei anyagokkal karöltve végezzem.
Számomra a Zengedező mindig hatalmas élmény és öröm! :)